A hajnali indulás nem volt egy túlzottan kellemes dolog. Hamar leugrottunk Bukarestig (azért hamar, mert mar Váradon elaludtam az autóban és Bukarest előtt vagy 15 km-re ébredtem fel hál’ Istennek). Rövid egyeztetetés után meg is tudtuk hol lesz a “megnyitó”, azonnal odamentünk, hogy le ne maradjunk! A “megnyitó” abból állt, hogy hamar becipeltük az állványokat, amire majd később lőttunk... Miután a célok a helyükre kerültek, az egyik bíró erélyesen megjegyezte, hogy nincs mit keressünk a teremben cserecipő nélkül. Természetesen volt nálunk, de a bosszantó az volt, hogy a cserecipő szabálya nem vonatkozott mindenkire.... A Hangulat mar megvolt.

Ezután következett a hivatalos edzéses íj ellenőrzés. Ez eltartott olyan este 9-ig és nagyon sok érdekes információval láttak el, igaz kérdezés nélkül. Ezek közül harmat szeretnék kiemelni ami kifejezetten tetszett:

1. A tegezemről megtudtam, hogy ilyen nem létezett (csendes tegez) és hogy a “bőrdarab”-ban (ez a tegez), ami az övemről “lóg” amúgy is fordítva vannak a nyilak.  Joggal teszi föl az ember a kérdést: ha nem létezett, hogy állhatna benne a nyíl fordítva?  A két úr, akik ezt az intelligens eszmecserét folytatták hangos hahotázások mellett, csak valami komoly történészek lehettek..., kár, hogy nem készítettem róluk fotót.

2. A kedvencem: egy újabb íjszakértő, aki egy igen érdekes íjjal lőtt a „tradi” kategóriában (valami középlövős-pisztolymarkolatú-flatbow-akármi amit a Samick cég készít) megkérdezte, hogy milyen íjjal lövök? Mondtam neki, Kassai Sólyom 2-vel (1 éve lövök vele vagy másfél, de rá is van írva), mire ő rávágta felháborodott magabiztossággal, hogy EZ nem Kassai!! A szeméből kicsit a téboly és a “ Mingyá’ felrúglak” sugárzott, úgyhogy beláttam, ez tényleg nem lehet az, bizonyara a gyártó részeg volt amikor ráégette eme remek íjra a Kassai feliratot. Nem mertem rákérdezni, hogy akkor ez milyen íj is?   

3. Egy újabb remek ember remek ötlete: megkérdezte, hogy milyen erős az íjam, mondtam kellemes 42 font, de nekem rövid a húzásom így csak 40 font körüli. “Kipróbálhatom?”, kérdi a tag. Természetesen, mondom. Meghúzza az íjat, nagyra nyílik a szeme a Balkán bajnoknak és mondja, hogy ez csak 28 – max. 30 font. Rögtön kiderült, hogy nem lenne túl igazságos, ha ezzel az íjjal versenyeznek mert bármennyit tarthatom kifeszítve és “kicélozhatom” a közepét. Rögtön szólt a bírónak. Kicsit elbizonytalanodva vártam a döntést, hogy versenyezhetek-e vagy mehetek haza.  Hosszas tanács után megszületett a döntés: mivel az íj túl gyönge, ha VÉLETLENÜL belelövök a cél közepébe és kipattan, az 1-nek fog számítani, rendelkezett a bíró úr. Hat ezt is jóváhagytam.

Nagyon érdekes embereket ismertem meg ... voltak köztük nagyon kedvesek is pl. Adriana Hoppe bírónő, ő egy tényleg fantasztikus energikus asszony (és ezt nem pejoratív értelemben mondom), vagy Marius, aki ingyenesen rendelkezésünkre bocsátott egy kétszobás panel lakást, a hűtőt megtöltötte mindenfele finomsággal. Sorolhatnám még azokat az embereket, akik nagyon kedvesek és segítőkészek voltak.

Ami viszont abszolút vegyes érzelmekkel töltött el, az a katonai múzeum egyes részeinek látványa. Láttam pl. Rákóczi szablyáját, nagyon boldog voltam, hogy láthattam mégis talán a hely, ahol látom, és a neve FRANCISC volt ami elszomorított. Sorolhatnám még a látnivalókat, de amik teljesen megdöbbentettek, azok az aranyból és ezüstből készült szkíta és hun mintákkal ellátott veretes öv maradványai (és nem csak, pl. lószerszámok, hajfonatkorongok...) és mellettük a fájdalmasan gagyi magyarázat:  GALL PANCÉL MARADVÁNYOK.  Kicsit kavargott a gyomrom (és nem a kajától). Jobbnak láttam minél hamarabb távozni, meg mielőtt el nem kezdek kérdezősködni a múzeumban dolgozóktól.

Nem ide tarozott a múzeumos rész, de mégis úgy érzem, ez egy olyan dolog volt amit el kellett mondjak.

Eredmények a http://dev.dweb.ro/frta/ -n.  Hátha feltesznek engem is  : ).

szerk. megj.: föltették, itt olvasható