Alább olvasható egy rövid beszámoló a Fénylánc nagyváradi helyszínén történtekről. A képek megtekinthetőek itt.
Az év vége felé közeledve egyre határozottabban körvonalazódott bennünk a gondolat, hogy az idei sikeres évadunkra egy színvonalas évadzáró ünnepséggel tegyük föl a koronát. A Magyarok Szövetségének kezdeményezése méltónak tűnt a kitűzött célhoz. Az eredeti ötlet úgy nézett ki, hogy minden településünk külön gyújt majd egy lángot, ezzel is növelve a helyszínek amúgy sem csekély számát, ám sajnos ez különböző okokból nem valósulhatott meg, végül Nagyvárad maradt az egyetlen, amely följelentkezett a Fénylánc térképes blogjára. Hogy a szervezés nehézségeit megosszuk, fölvetettük az ötletet EMI-s barátainknak, akik örömmel mondtak igent felkérésünkre.
Egész héten úgy nézett ki, hogy az időjárás nem akar bennünket kegyeibe fogadni. Szombaton egy kicsit alábbhagyott az eső, ám miután megvettük a szükséges fát, este ismét rákezdett. Egész éjszaka zuhogott, így vasárnap reggel még mindig tanácstalanul telefonálgattunk egymásnak, mi is legyen a folytatással. Végül megszületett a döntés: kimegyünk, megnézzük a helyszínt, és ha nagy a sár, még lefújhatjuk az egészet. A sár nem nagy volt, hanem még annál is nagyobb, ám ha már kimentünk, gondoltuk nem hagyjuk magunkat. Miután megérkezett az autó a fával, kirakodtunk, majd körbeálltuk, és hangos nógatással próbáltuk rávenni az elindulásra. Mivel ez nem következett be, beláttuk, hogy a teher nélkül is emberpróbáló kaptatón nekünk kell fölcipeljük a száraznak legjobb jóindulattal sem mondható méteres bükkfa hasábokat. Egymást „biztatva” végül három fordulóból sikerült fölszállítani a tűzrevalót.
A tűzrakást többszöri nekifutással végül csak sikerült egész elfogadhatóan megoldani, éppen idejében, mert az eső ismét szemerkélni kezdett. Egy nagy nejlonnal letakarva művünket elindultunk, hogy elfogyasszuk megérdemelt ebédünket. Mire az autókhoz értünk, az egyre élénkülő eső sikeresen átáztatott rajtunk minden nem vízhatlan holmit. Munkánk eredményességét dicsérte, hogy amikor a városba érve visszanéztünk, szabad szemmel is szépen kivehető volt az embernél magasabb máglyarakás.
Hat előtt pár perccel a Repülő hídnál megbeszélt találkozóhelyen már szép kis csapat várakozott az indulásra. Útközben kaptuk az örvendetes hírt, hogy a Pusztai Farkasok nem váradi tagjai –az előzetes hírekkel ellentétben- végül Szalacson mégiscsak gyújtanak egy máglyát, így a szentjánosiakéval együtt Partiumban három helyszínen lobban föl a láng.
A Felsődorongosi utca közvilágítását magunk mögött hagyva, a gerincen világító fáklya fényét követve botorkáltunk föl a koromsötétben a meredek oldalon, ahol lelkes csapat fogadott bennünket.
Rövid beszélgetés után előkerült egy kis barackléből párolt szíverősítő, és kézről kézre járt, míg el nem jött a nagy pillanat. A fáklya lángja óvatosan nyaldosta a nedves hasábokat, majd szárazabb fára és papírra lelve lassan-lassan erőre kapott az ősi elem.
A himnuszok és a Szózat eléneklése után a Magyarok Szövetsége köszöntőjét hallgathattuk meg, majd a vállalkozó kedvűek sorra fölolvastak egy-egy az alkalomhoz illő verset, mesét. Mire a szépirodalmi felolvasás végére értünk, a máglya már javában ontotta magából az éltető meleget, megvilágítva a körülállók arcát, hirdetve a fény győzelmét a sötétség felett, közben megpróbáltuk ősi szokás szerint ostorpattogással és kürtszóval elűzni a tűz körül ólálkodó rossz szellemeket.
Közben egy-egy pálcikákra mindenki kedve szerint fölírhatta azokat a rossz, ártó dolgokat, melyektől a tűz szellemeinek segítségével szeretett volna megszabadulni, majd a máglya mellé lépve a lángok közé dobhatta azt.
Előbb az EMI vezetője tartott egy rövid évértékelő beszédet, méltatva a szervezet országos és helyi programjait, majd a Pusztai Farkasok egyik tagja pár mondatban összefoglalta a Fénylánc és annak szellemi hátterének jelentőségét.
A kötöttebb rész lejártával az énekszóé lett a főszerep, sorra kerültek elő előbb a katonadalok, majd közismert és kevésbé közismert népdalok.
Az egész napi munka fáradtsága meg a másnap reggeli munkakezdés gondolata kezdte rányomni bélyegét a hangulatát, egyre többen köszöntek el, majd az est sötétjének jótékony leple alatt szállingózni kezdtek a város fényeinek irányába.
Csapatunk tagjai még kitartottak egy darabig, majd közös megegyezés után a tűz további őrzését a házigazdára hagyva szintén takarodót fújtak.
A városba visszaérve a láng még mindig lobogva küldte szét üzenetét a téli éjszakába, utat mutatva és erősítve a hitet egy szebb, jobb jövő iránt.