A Pécs-Ágoston utcai sisak másolatának elkészítése
Az egyre általánosabbá váló vélekedés miatt, mely szerint a honfoglalóknak is rendelkezniük kellett páncélozott „nehéz” lovassággal, jött az ötlet, hogy a bemutatókon használt felszerelésem teljesebbé tételéhez nekiálljak elkészíteni egy honfoglalás-kori fém páncélt. Ha valaki ismeri a honfoglalás korának szakirodalmát, az tudja, hogy a viszonylag nagy számú avar lelettel ellentétben (több mint 80 avar sírból került elő páncél vagy páncéltöredék) a Kárpát-medence területén nem került leközlésre honfoglaló sírból előkerült törzs vagy végtagok védelmére szolgáló páncél. Sisakból is csak egyetlen, a hivatalos verzió szerint szórványleletnek minősített példánnyal rendelkezünk, mely egy pécsi, az Ágoston utcában lezajlott, építkezés alapozási munkálatai során került elő. Innen adódott, hogy ennek a sisaknak próbáljam meg elkészíteni a másolatát.
Az anyag kiválasztásánál gyakorlati szempontokat követtem: első próbálkozás lévén olcsó, könnyű, könnyen megmunkálható, de mégis erős lemezzel akartam dolgozni. Hogy miért ezek voltak a kritériumok? Olcsó, ha elrontom, ne legyen kár érte, könnyű, hogy viselése kényelmes legyen, könnyen megmunkálható, mivel elsőre így is elég nagy feladatnak látszott, és erős, hogy mégis legyen meg a védelmi funkciója. Egy korábbi edzés alkalmával Dani hozott be a terembe egy régi számítógépdoboz darabot abból a célból, hogy kipróbáljuk, ellenáll-e a nyilaknak? A teszt pozitív eredménnyel zárult, azaz a nyilak ugyan behorpasztották a lemezt, de komolyabb kárt nem tettek benne. Ezen felbuzdulva arra a következtetésre jutottunk, teszünk egy próbát. Nekem is sikerült szerezzek egy régi leselejtezett P II-es gépet (az újabb gépek háza nem jó, mert valószínűleg a fogyasztói társadalom jegyében olyan vékony lemezből készül, hogy akár egy késsel is átszúrható), melynek lemeze, mint később látni fogjuk, sajnos még mindig csak 1 mm vastagságú volt.
Műhelynek a szomszédok nagy örömére Daniék udvara lett kinevezve (ezúton is köszönöm Daninak a lehetőséget és a segítséget), itt álltam neki a négybe vágott számítógép lemez megformálásának.
1. kép Az alapanyag
Már az első próbálkozás nagyon biztató volt. A gázláng hatására először a festékréteg égett le a lemezről fertelmes bűzt hagyva maga után, de egykezes súlyzón kalapálva a lemez szépen kezdte fölvenni azt a formát, ami volt szánva. Flex segítségével a lemezek formára alakítása is elkezdődött.
2. kép meleg alakítás
Mivel a taktikai megbeszélés miatt elég későn kezdtünk neki a tulajdonképpeni munkának, hamar besötétedett. A borunk és a sörünk elfogyasztása után megegyeztünk, hogy egy következő alkalommal folytatjuk a munkát.
A második munkanap elég kellemetlen eseménnyel kezdődött: a tartalék gázpalackból fölszerelés közben elillant a gáz, az augusztusi kánikula ellenére szép fehér jégkristályokat hagyva hátra maga utána mindenen, amire rácsöppent. Rövid tanakodás után úgy döntöttünk, üsse kő, megpróbáljuk a melegítés nélküli alakítást. Szerencsénkre a próbálkozás eredményes volt, gyakorlatilag teljesen fölösleges volt a melegítéssel és a bűzzel kínlódni, mert ez a lemez hidegen is nagyon szépen alakítható.
3. kép Hidegen alakítás eredménye
Mint ahogy az alábbi képen is látszik, egy egykezes gömbsúlyzó és egy közepes méretű kalapács hatékony szerszám tud lenni:
4. kép Munka közben
A második nap eredménye kb. így nézett ki:
5. kép Összeállítva a. alulról, b. oldalról, c. fentről
Biztató jel volt, hogy a lemezek szépen illeszkedtek egymáshoz, a forma viszont hagyott még némi kívánnivalót maga után.
A harmadik munkanap azzal kezdődött, hogy – felbontottuk a behűtött söreinket.
Rövid taktikai megbeszélés után előbb egy kis kalapálás következett, majd előkerültek a kettes fúrók. A lemezeket 4-4 helyen kifúrva ideiglenesen összecsavaroztam őket.
6. kép Összecsavarozva
Mivel az eredmény inkább hasonlított egy román-alföldi télisapkához, mint a sisakhoz, a flexé lett a következő főszerep. A lemezek felső végét rövidebbre vettem, majd ismét a kalapálás következett.
A nap végére az eredmény ugyan még messze nem volt tökéletes, de azért már közelebb állt az elképzelthez:
7. kép: Alakul a dolog
A negyedik munkanapon elég lassan ment a munka, az is rontotta a morálomat, hogy Dani a viking sisakjával már gyakorlatilag a nyitolásnál tartott, ezen már a sör sem segíthetett. Szerencsére a nap végére sikerült rájöjjek arra, hogy a súlyzóra való rádomborításnál van egy sokkal hatékonyabb módszer. A farönkön, amelyikre a súlyzót rögzítettük a láncfűrészelés miatt volt egy kis lépcső, melynek nekitámasztva egyengettem a lemez gyűrődéseit. Mivel a lépcső bemélyedésén a lemez szépen hajtódott, gondoltam megpróbálom mi történik, ha nem egy hosszanti vájatba kalapálom a lemezt, hanem egy félgömb alakú üregbe? A kalapács segítségével kialakítottam egy kis mélyedést, rátettem a lemezt, és az eredménytelen nap minden dühét beleadva elkezdtem püfölni. Láss csodát, a lemezeken pillanatok alatt sikerült elérni a várt alakváltozást, ráadásul az ívek is nagyjából azonosra sikerültek.
Ugyan közben leszállt az este, a lemezek befejezése a következő alkalomra maradt, de mivel a helyes módszerre sikerült rábukkanni, ez már csak idő kérdése volt.
8. kép: a negyedik nap végén
Közben hosszas internetes kutatás után sikerült ráakadjak néhány információra az eredeti sisakkal kapcsolatban: jelenleg a pécsi Janus Pannonius Múzeumban található a 2613-as leltári szám alatt. Magassága 23,3 cm, átmérője 21,2-18,4 cm, a lemezvastagság 2-5 mm között váltakozik. A sisak a kúpos alakú keleti sisakok egyik legkiforrottabb példánya. Csaknem félgömb alakú harangja négy, közel háromszög alakú vaslemezből áll. Homlokpántja nincs, csupán a láncfátyol számára található felszegecselve néhány vasfül a harang aljára.
Az oldallapok sárgaréz lemez betétek közbeiktatásával voltak egymáshoz szegecselve, olymódon, hogy a szegecsek közötti részt ívben kikanyarították, azt a látszatot keltve, mintha a szegecs húzta volna el a szélüket. Ez az érdekes mintázat még jobban kihangsúlyozza a réz és vaslemezek közötti kellemes kontrasztot.
A sisak vas csúcsa tömör rudacskában végződik. A csúcs felülről nézve csaknem kerek, széle nyolcszor karéjosan szeldelt.
Na itt jött a hidegzuhany: ha a sisak vastagsága 2-5 mm között váltakozik, az gondolom azt jelenti, hogy a vaslemezek 2, a rézlemez 1 mm vastag, azaz ahol nincs átfedés, ott van a 2 mm, ahol meg az átfedés van, ott a két réteg vas és a réz összesen adja ki az 5 mm-t, nekem pedig a vaslemezem csak 1 mm vastag.
Ekkor már túlságosan előrehaladott állapotban voltam a munkával, ezért úgy döntöttem, hogy mivel az alapanyag amúgy sem korhű, befejezem az 1 mm-es lemezből.
Az ötödik nap a lemezek formájának befejezése volt a program. Előbb a mélyedésbe való kalapálással megadtam a lemezek végső formáját, majd a maradék lyukakat is megfúrva ismét összecsavaroztam őket. Minimális hibaigazítás után sikerült az illesztések folytonosságát kialakítani. Ez után következett a lemezek szélének kialakítása: a rétegezett smirglis flexkorong segítségével a homlok és hátsó lemezek lyukai közé becsiszoltam a jellegzetes karéjokat.
9. kép: A kész lemezek
Ugyanezeket a karéjokat belecsiszoltam a már levágott sárgaréz lemezekbe, majd a vaslemez kontúrja mentén végigponcoltam őket.
10. kép A bronzlemezek a. levágva, b. kicsiszolva, kipontozva
A lemezekről Gyuri hathatós közreműködésével egy gázperzselő segítségével leégettük a maradék festéket is. Az ideiglenes csúccsal összeállítva így nézett ki:
11. kép Az ideiglenes csúccsal
A valódi csúcsot úgy alakítottam ki, hogy egy kellően megdomborított lemezre ráhegeszttettem egy 08-az vasrudat, lecsiszolva a fölösleges cundert.
Az ideiglenes összeállítás után kaptam Vaspóktól egy nagyon jó rajzot a sisak felülnézetéről, ezúton is köszönöm neki. 1:1 arányban kinyomtatva derült ki, hogy a sisakom felülnézetben szinte tökéletesen ugyanakkora, mint az eredeti, gyakorlatilag annyival kisebb, amennyivel vékonyabb lemezből készült.
A rajzot tanulmányozva vettem észre, hogy a láncfátyol felerősítésére szolgáló hurkok elhelyezkedése a hossztengely szerint szimmetrikus, viszont az azonos oldalon lévők közötti távolság nem egyenlő. Erre a következő magyarázatot találtam:
Ugyan a rajz jó, de valószínűleg nem elég pontos. Az elejének tartott részen az alsó, feltételesen (szaggatott vonallal) berajzolt függesztő fül egy kicsit alacsonyra került. Erre két dolog utal: egyrészt, hogy nem szimmetrikus az elhelyezkedése a felsővel, másrészt a "hátulját" leszámítva a fülek közötti távolság nagyjából egyenlő (többé-kevésbé 6 cm), kivétel ennél a fülnél, melynek az oldalsó lapon lévő utolsó fültől való távolsága túl kicsi. Amennyiben ezt a fület fönnebb rakjuk, a másik, meglévő fültől való távolsága kb. 8 cm lesz, ami gyakorlatilag elhanyagolható mértékben nagyobb a 6 cm-nél. Most pedig vizsgáljuk meg, a "hátulján" miért borul föl a 6 cm-s távolság?
Azon egyszerű oknál fogva, hogy (szerintem!) az nem a hátulja, hanem az eleje a sisaknak. Ennek nem igazán mond ellent semmi, mert a sisak eleje és hátulja -legjobb tudomásom szerint- ugyanúgy néz ki, egyedül a függesztő fülek helyzete más. Ha ez igaz, akkor a két szélső fül azért került közelebb a -szerintem első- lemez széléhez, hogy meggátolja a láncfátyol szem elé csúszását. Ugyanakkor a középső fülre is szükség van azért, hogy a teljesen körbeérő láncfátyol szemnyílásánál a láncot a két szem között az orr előtt fölvezetve lehessen a fülekbe fűzött drótra rögzíteni úgy, hogy szintén ne csúszhasson a szem elé.
A hátsó 8 cm-s távolság valószínűleg bőven elég lenne a hurok stabilan tartására, főleg ha ott a drót duplán fut a láncszemekben, hiszen ha a befűzött hurok két végét nem nyitolják össze,(legalábbis számomra) ez a legkézenfekvőbb mód arra, hogy meggátolják annak kicsúszását. Az összenyitolást azért nem tartom valószínűnek, mert ennek a módszernek a legnagyobb előnye (szintén szerintem) az, hogy így könnyű leszerelni a láncfátylat tisztításkor, vagy csere esetén.
Hogy miért nincs körben mindenütt ilyen nagy távolság a rögzítő fülek között? Valószínűleg azért, mert az oldalsó két lemez közepére is kell essen egy-egy rögzítő fül, melyek belső nyitolása tarthatta az állszíjat. Ebben talán a belső eldolgozás vizsgálata nyújthatna némi támpontot.
Száz szónak is egy a vége, én a láncfátylamat így próbáltam meg megoldani: összeállítottam egy körkörösen zárt hálót, csak a két szemnyílás maradt szabadon, és a két oldalsó hurok belső fele tartja az állszíjakat.
A láncfátylat 0.18-as horganyzott drótból (a feketített drót, amit ilyen átmérőben találtam, olyan lágy volt és rozsdás, hogy inkább nem vettem meg) készítettem 8 mmátmérőjű szemekből. A függesztő füleket 3 mm-es drótból csináltam a következőképpen: a levágott drótot U alakúra hajlítottam, a hajlatba beletettem egy vastag drótot, majd az U két szárát addig szorítottam egy satuval, amíg a következő formát kaptam:
12. kép: Egy készülőfélben lévő függesztő fül
Ugyanabból a 3 mm-es drótból készítettem el a nyitszegeket, melyekkel később az egész sisakot összeállítottam.
13. kép: A lemezek nyitolása és az állszíj rögzítése belülről
A fülek fölszerelése után szintén 3 mm-es drótból készítettem a láncrögzítő hurkot is. Így utólag belegondolva fölösleges volt olyan vastag dróttal kínlódni, elég lett volna egy 1,5-ös is.
Miután a nyitolásokat befejeztem, a hurokra spárgával fölkötöttem a láncfátylat. Természetesen kiderült, hogy rövid, ezért lebontottam, belefűztem még néhány sor láncszemet, majd amikor elég hosszú lett, az egészet rögzítettem a helyére.
Az állszíj csatjának fölszerelése után már csak a rozsda elleni védelem maradt hátra.
A sisak bélésén elég sokat vacilláltam, de végül úgy döntöttem, nem teszek rá, már csak higiéniai okból sem, mivel bemutatókon jellemzően mindenki a fejére akarja tenni, és a program végére teleizzad bélésű sisakot az ember nem jó szívvel adja föl másra, ezért bélés helyett maradt a sisak alatt hordott tübitejka szerű nomád sapka.
14. kép: A sapka-bélés
15. kép: A kész sisak
A kész sisakot bemutatva az ismerősöknek, derült ki, hogy a láncfátyol összeállításának rosszul álltam neki, ezért az egészet át kell fűznöm, gyakorlatilag 90 fokkal el kell forgatnom a sorokat.
Ezt a kis bakit kijavítva befejezettnek nyilvánítottam a sisakot. Ugyan egy-két esztétikai javítást még valószínűleg meg fogok ejteni rajta, de az szerkeeti szempontból már nem változtat jelentős mértékben rajta.
A végeredményt tesztelve a következőkre jutottam:
- annak ellenére, hogy a láncfátyol szinte teljesen beborítja az arcot, az íjászatban, a célzásban nem akadályoz, ugyanakkor nem csak a nyak, hanem az arc számára is védelmet biztosít. Bélelt csuklya viselésével ezt a védelmet még tovább lehet növelni.
- a sisak hordása nem okoz komolyabb kényelmetlenséget, pedig a tömege kb. 1,2 kiló. Ha 2 mm-es lemezből lenne, az kb. fél kiló többletet jelentene, de ettől a viselése még mindig nem lenne megerőltető.
- nem tudom az eredeti sisak mennyire lehetett sötét színű, viszont így feketítve a sárgaréz betétek kimondottan esztétikussá teszik az amúgy is kellemes vonalvezetésű sisakot.
- az eredeti tulajdonosnak viszont valószínűleg az enyémnél kisebb kerületű feje lehetett, mivel a nagyjából pontos méretek mellett számomra csak elég vékony sisaktomp viselését teszi lehetővé. Az eredeti kettes lemezből készül sisak, vastagabb (0,5-0,7 cm vastag) nemezbetét mellett valószínűleg komoly védelmet jelenthetett úgy a vágások, mint az ütések és szúrások ellen is. A fokos elleni védelemnél is inkább jelenthetett problémát a nyakra átadódó sokkhatás, valamint a vállra ill. keresztcsontra lecsúszó erő fékezése, mint a fejet, a koponyacsontokat érő terhelés.
Mivel az egyes lemez nem nyújt elég védelmet, amennyiben nekiállok a következő sisaknak, azt már valószínűleg 2 mm-es lemezből fogom készíteni, és a körméretét is nagyobbra fogom hagyni néhány centivel.
Kérésre beszkenneltem és föltettem a lemezek "szabásmintáját". Azt ki szeretném emelni, hogy sok függ attól, mennyire nyúlik a lemez, ezért lehetséges, hogy készítés közben majd még alakítani kell a méreteken (pl. az oldallemez rajza sem sikerült teljesen szimmetrikusra). A bal oldali minta alapján készül a sisak eleje és hátulja, a jobb oldali alapján pedig a két oldalsó lemez (a ceruzarajz a kész sisakról van levéve, a filctollas pedig a megnagyobbított -univerzális- méret, hogy bélés is férjen bele rendesen).
Nagyon szépen Köszönöm. Ha az idő nem szól közbe, akkor a hétvégén lehet tudok linkelni pár fotót. Bár nem a feltétlen a Pécsi sisak fog teljes egészében elkészülni.
Sajnos más sisakhoz nincs pontos rajzom. Ugyan tervben van még egy sisak készítése is, de arról is csak akkor tudok majd pontos rajzot csinálni, ha elkészül.
Legjobb tudomásom szerint ezt a sisakot szórványleletként kezelik, mint a beregszászi sisakcsúcsot, de csak azért, mert nem régész által volt föltárva, hanem az építők bolygatták meg a sírt, és ők szolgáltatták be. Ám a beregszászi süvegcsúcshoz hasonlóan itt is az előkerült kísérő mellékletek mind magyar tulajra utaltak.
Amúgy nemsokára a honfoglalók páncéljáról alkotott elképzelésemből is lesz egy cikk . (Azóta megszületett.)
2009.11.25. 20:02
Igric
Szega Ákos, nem vagyok szaki, de pécsi sisakról tudni-e, hogy azt honfoglaló vitéz viselte-e? A hadúr testőrségében minden bizonnyal voltak páncélosok is, viszont az is biztos - történelemben elfogadott tény -, hogy a hadurat idegen törzsből fogadott (vagy pusztai kóbor harcosokból kialakított) "zsodosok" védték. Valószínű, ezek lehettek páncélos zsoldosok is. Szerintem a honfoglaló magyarok pácélzatához a szamurájok fennmaradt (jó állapotban) páncéljai adhatnak támpontot, valami hasonló lehetett.
Köszi a gratulációt! Ha kettes lemezből álltunk volna neki, azért nem lett volna épp ilyen egyszerű (de igen, közben kiderült, hogy kettes lemezből sem sokkal nagyobb filozófia). Az alapanyag szintén messze nem volt ilyen olcsó annak idején. Mindenesetre én is azon a véleményen vagyok, hogy egy hivatásos honfoglaló harcosnál nem feltétlenül csak az anyagiak döntötték el, hogy viselt-e sisakot, vagy sem. A fejedelem szolgálatában például lehetetlen, hogy ne lett volna néhány páncélos század, mert csatában vagy a gyepümenti részeken hasonló csapatok bármikor megtámadhatták, és akkor nem sok esélyük lett volna megvédeni a legfőbb hadurat. Nem bízhattak mindent a lovaik gyorsaságára.
2009.11.24. 07:16
DAni
Gratulalok, mind a sisakhoz, mind a cikkhez, hiányolom a deciballok és a kalapácsütések számának ismertetését. Az írás olyan gördülékeny és logikus, hogy kimaradt belőle a kisérletezés és a kinlodás, ami ezt a szép eredményt megelőzte. Úgyanakkor szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy ha ma sikerülhet gyakorlatilag tapasztalat nélkül egy használható sisakot készíteni, akkor nyílván ezer éve se lehetett megeröltetőbb egy gyakorlott fegyverkovács számára. Ezek útán félretéve minden medő elméleti vitát, számomra nyilvánvaló, hogy minden koldusszegénynél gazdagabb vítézt alakitó hagyományőrzőnek , hadiöltözetben kötelező a sisak.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Ákosnak csak gratulálni tudok!!!
. (Azóta
Elérhetőségek